Magyar parlamenti képviselők Etiópiában

A DemNet Alapítvány a V4Aid program keretében két magyar politikussal tanulmányúton vett részt Etiópiában 2012. november 11-18 között. A program a visegrádi négyek civil szervezeteivel közösen került megrendezésre, így mind a négy országból két-két parlamenti képviselő vett részt az egyhetes etiópiai küldetésen.

A program célja hasonlóan a 2010-ben Kenyában megrendezett tanulmányúthoz az volt, hogy a két magyar politikus Ertsey Katalin (LMP) és Nagy Gábor Tamás (Fidesz) jobban megismerje a nemzetközi fejlesztés alakulását a helyszínen és ennek az útnak köszönhetően a parlamenti munkájuk során támogassák a nemzetközi fejlesztés ügyét. A program első része Addis Ababa fővárosban hivatalos minisztériumi és látogatásokkal indult. Majd vidéken Awassában és környékén folytatódott, ahol fejlesztési projekteket néztünk meg: egészségügyi, oktatási együttműködési programokat.

A tanulmányút kedvező hozadéka az volt, hogy 2012. november 27-én a parlament Külügyi bizottsága támogatta a nemzetközi együttműködési fejlesztési stratégia megalkotásáról szóló határozati javaslatot. Az elfogadásban nagy szerepe volt Nagy Gábor Tamás politikusnak, valamint Ertsey Katalinnak, akik ismertették a nemzetközi fejlesztési együttműködést. A dokumentumot, mint bizottsági indítványt a testület egyhangúlag elfogadta december 10-én. Remélhetőleg a februári parlament plenáris ülésén elfogadásra kerül a dokumentum és ezután a Külügyminisztérium elkészíti a nemzetközi fejlesztési stratégiát 2013 június végéig.