Az adómegnemfizetés 50 árnyalata

Bördős Éva

Az elmúlt években forráspont közeli helyzetbe került az adózásról szóló vita Európában, és szinte alig volt olyan hónap, amikor nem látott napvilágot egy-egy, a multinacionális vállalatok adómegnemfizetési gyakorlatát firtató cikk, vagy elemzés. A jelenség globális jellegére, valamint annak erkölcsi-etikai vetületeire is egyre több szakmai anyag világít rá, hangsúlyozva, hogy bár a vállalatok döntő többsége jogszerűen jár el, amikor a jogi kiskapukat és az adóparadicsomokat kihasználva egyszerűen nem, vagy alig fizet adót egyes országokban, ez a fajta adómegnemfizetés mára már olyan méreteket öltött, hogy egyre többen tartják azt erkölcstelennek és nemkívánatosnak.

A témára háruló közfigyelemnek köszönhetően ráadásul egyre több a megoldási javaslat és a politikai ígéret is a botrányok okainak kezelésére: a G20 nyilatkozatok, az OECD projektjei, az EU akciótervei, és más kormányzati bejelentések mind azt ígérték, hogy hadat üzennek az adózás alóli kibújás problémakörének.

A jelenség ugyanis globális, de nem mindannyiunkat érint egyformán. Egyre nyilvánvalóbbá válik ugyanis, hogy bár a világ polgárai mind magas árat fizetnek a globális adórendszer válsága miatt, a fejlődő országokat a jelenség fokozottan sújtja. A fejődő országok ugyanis több tekintetben is jobban ki vannak téve az adózás alóli kibújás negatív hatásainak, mint a fejlett országok.

Így például míg a fejlett országok vállalati beruházásainak mindössze 3 százaléka származik adóparadicsomokból, addig a vonatkozó adat a fejlődő országok esetében 21 százalék, és ez ismét igen jelentősen, 41 százalékra emelkedik az átmeneti gazdaságok esetében. Hasonlóképpen, míg az európai vagyonok 10 százalékát tartják offshore országokban vagy területeken, addig Afrika esetében ez az arány az európai háromszorosa, tehát az afrikai vagyon 30 százaléka offshore országokba vagy területekre került kihelyezésre. Az IMF által készített egyik tanulmány is azt alátámasztja, hogy az átlagos bevételkiesés a nemzeti jövedelem arányában a fejlődő országok esetében hosszútávon 30 százalékkal magasabb, mint az OECD országok esetében. Ebből az IMF szerint az derül ki, hogy a szóban forgó „problémák vélhetően sokkal sürgetőbbek a fejlődő országok számára, mint a fejlett országok számára".

Pedig valójában a legszegényebb országok fejlődése mindannyiunk számára kulcskérdés, és a nemzetközi közösség évtizedek óta elkötelezett a hátrányos helyzetű régiók támogatását illetően. Szakértői becslések szerint ugyanakkor valójában több pénz áramlik ki a fejlődő országokból meg nem fizetett adó formájában, mint amekkora fejlesztési támogatást a fejlett országok a fejlődő országoknak adnak.

Éppen ezért, egyre szélesebb körben terjed a felismerés, hogy az adózás az egyik kulcseleme lehet a fejlesztés finanszírozásának, és egyre több fejlődő ország ismerte fel, hogy nem pusztán a külföldi befektetők odavonzása fontos, hanem annak biztosítása is, hogy ezek a beruházók adót fizessenek és hozzájáruljanak a fejlődéshez.

Az alábbi jelentés az adózás nemzetközi vetületét veszi górcső alá, arra összpontosítva, hogy az európai országok a saját országaikban érvényesülő igazságos és felelős adózási politikával hogyan tudnák jobban támogatni az adók beszedését a fejlődő országokban. Ezáltal Európa nemcsak abban tud segíteni, hogy megnyissa a fejlődéshez vezető kaput a világ legszegényebb régiói előtt, hanem egyúttal a saját berkein belül megnyilvánuló, adóelkerülésből eredő igazságtalanságok kezelését is elősegíti.

A botrányok jó része erős szálakkal kötődik az Európai Unióhoz és annak tagállamaihoz, de az EU vezetői azt állítják, már közel a megoldás. De valójában mi is történik? Mi az Unió szerepe az igazságtalan globális adórendszerben, és a vezetői tényleg a megoldáson dolgoznak?

Jelen tanulmány - mely már a harmadik a sorban - az EU szerepét vizsgálja a válságban, konkrét megoldásokat is ajánl. A tanulmány a tagállamokat négy elv alapján hasonlítja össze: a fejlődő gazdaságokkal adóügyben kötött szerződéseit; a politikai elkötelezettségüket és hajlandóságukat arra, hogy véget vessenek a fiktív vállalatok rendszerének; a transzparencia iránti elkötelezettségüket, és nem utolsó sorban azt, hogy a nemzetközi adószabványok megtárgyalásaiba bevonnák-e a fejlődő országokat. A tanulmány azonban a tagországokon kívül vizsgálja még az Európai Bizottság és az Európai Parlament szerepét is az ügyben.

A jelentés szerint bár egyes kiskapuk tényleg bezárultak, a komplex és hosszú távon működésképtelen rendszer alapjaiban nem változott, a vállalati adórendszerek helyükön maradtak, a fontos adóügyi döntéseket nem vonták vissza. Sőt, bizonyos téren kifejezetten romlott a helyzet, például a szabadalmi adókedvezmények ("patent box"-ok) továbbra is terjedni látszanak Európában. Többek között azért lehetnek csak részben sikeresek a kormányok által felállított védelmi mechanizmusok, mert Európán belül is dúl az úgynevezett adóverseny, amely során egymást próbálják alullicitálni az államok, így csábítva magukhoz a multinacionális vállalatokat. A végeredmény egy olyan adórendszer, mely lehetőségek széles tárházát biztosítja a vállalatoknak ahhoz, hogy legálisan bár, de megkerüljék az adófizetést.

A transzparencia, az átláthatóság csak politikai ígéretnek bizonyult, és mindössze azt eredményezte, hogy a fejlett országok szervei nehezebben tudnak információhoz jutni a fejlődő országoktól a területükön működő vállalatokról. Az egyre több országban megalakuló nyilvános adatbázisoknak köszönhetően pozitív lépés viszont az, hogy egyre több vállalatról derül ki, pontosan kinek a tulajdona.

Amit ma tudunk a vállalatok adóelkerülésének mértékéről, azt javarészt kiszivárogtatott információk alapján tudjuk. Ezért viszont súlyos árat fizetnek az informátorok. Sőt, néha még azok az újságírók is, akik ezeket megírják, mert sok helyen nem védik őket törvények, és akár börtönbüntetést is kiszabhatnak rájuk.

Ezen kívül még mindig több, mint száz ország teljesen kiesik azokból a döntéshozatali folyamatokból, amelyek során a nemzetközi adóhatározatokat meghozzák. 2015-ben Addis Ababában a fejlesztések finanszírozásáról tartott nemzetközi konferencián (Financing for Development Conference - FfD) számos fejlődő ország felszólalt ez ellen, viszont az Európai Unió keményvonalas politikát folytatva nem engedett a követeléseiknek, és kulcsszerepet töltött be felvetéseik blokkolásában. Ezt a megközelítést egyetlen uniós tagállam sem vitatta, ennek is köszönhető, hogy azok a döntéshozatali folyamatok, amelyek során a nemzetközi adózási előírásokat meghozzák, továbbra is a gazdag országok privilégiuma maradt.

További információ: Bördős Éva (Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.)

Töltse le:

A jelentés magyar nyelvű összefoglalóját

A jelentés eredeti, angol nyelvű verzióját

A jelentés országjelentéseinek angol nyelvű összefoglalóját

FaLang translation system by Faboba