Internet-szobák befogadó állomásokon

A DemNet 1999 júniusában a Debreceni Menekülteket Befogadó Állomással közösen indította el a programot, melynek célja, hogy a befogadó állomáson élő menekültek az "Internet-szoba" szolgáltatásait kihasználva információhoz jussanak, számítógépes, nyelvi és egyéb tanfolyamokon, programokon vehessenek részt. Később további két befogadó állomáson: Békéscsabán és Bicskén, valamint a Magyar Vöröskereszt Budapesti Menekültszállásán is működött. A projekt alapvető célja az információhoz való szabad hozzáférés biztosítása a menekültek, menedékkérők és befogadottak számára, akik az Internet segítségével anyanyelvükön tájékozódhatnak a világban, tarthatják a kapcsolatot az otthon maradt szeretteikkel, gyűjthetnek információt az őket érintő kérdésekről, és találhatnak hasznos elfoglaltságot a befogadó állomások és közösségi szállások területén. A programot először az Egyesült Államok Nemzetközi Fejlesztési Ügynöksége (USAID), később az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága és a Belügyminisztérium is támogatta.

Képek a debreceni, békéscsabai és bicskei befogadó állomásokon működő internet-szobákról, valamint a Vöröskereszt budapesti menekültszállásáról.

Integrált közösségfejlesztés

A befogadó állomásokon működtetett Internet szobák egyik fontos missziója volt a menekültek és a befogadó városok lakossága közötti kapcsolatok építése, a kölcsönös megértés elősegítése, az egymásról való ismeretek bővítése. Ehhez közösségi programokat szerveztünk, jórészt helyi civil szervezetek és közintézmények segítségével. Kulturális találkozók, gasztronómiai rendezvények, zenei estek, táncbemutatók és más közös programok szolgálták a menekültek beilleszkedését és a magyar lakosság toleranciájának növelését.

Képek a debreceni, békéscsabai és bicskei befogadó állomásokon szervezett közösségfejlesztési programokról.

PreQual lépések

PreQual Steps2007-2009 között megvalósított a PreQual Steps c. projekt migráns nőket, a migránsok önszerveződő csoportjait, illetve az egészségügyi és ápolási szektor szakértőit és intézményeit célozta meg. Azokra a migráns nőkre specializálódtunk, akik nem rendelkeztek szakmai képzettséggel, vagy akiknek képzettségét a befogadó országban nem ismerik el, vagy akiknek a formális képzettsége (nyelvi kompetenciák, felvételi kritériumok) még nem elegendő egy szakmai képzés elkezdéséhez, vagy a képzettségük alapján nem tudnak a tanult, illetve eddig gyakorolt szakmájukban dolgozni.

Bővebben...

Kísérlet az újonnan érkezettek integrációjára

2005-2008 között az EU INTERREG IIIB CADSES programjának támogatását elnyerve a DemNet olasz és lengyel partnerszervezetekkel azzal a céllal fogott össze, hogy helyi szintű integrációs projekteket valósítson meg menekültek és bevándorlók célcsoportjaival, illetve, hogy változást érjen el a helyi szintű vagy regionális fejlesztési stratégiákban. A projekt címe „Kísérlet az újonnan érkezők integrációjára” volt. A projekt célját koalíciók alapításán keresztül kívántuk elérni, amelynek tagjai különböző szektorok képviselői, akik együttesen innovatív megközelítéseket dolgoznak ki a térségi vagy regionális fejlesztési tervekhez. Továbbá segítettük új szervezetek létrehozását, és fejlesztettük a kapacitását bevándorlók ill. menekültek szervezeteinek. A tevékenységek a kultúra, a művészetek, az oktatás és a vállalkozásfejlesztés területén valósultak meg, beleértve pl. kulturális események szervezését és vezetői képzési programokat. A projekt Magyarországon Budapest VIII. kerületében, a Józsefvárosban kerül megvalósításra.

FaLang translation system by Faboba