A nemzetközi fejlesztés és a magyar uniós elnökség

2011. január 31.

Januártól közismerten Magyarország tölti be az Európai Uniós soros elnöki tisztségét. Ez alkalmat adhat arra, hogy néhány olyan téma is reflektorfénybe kerüljön, amelyről idehaza nagyon ritkán beszélnek: az egyik ilyen téma a nemzetközi fejlesztés.

Az uniós elnökség olyan rendkívüli esemény, amely alkalmat szolgáltat arra, hogy a nemzetközi fejlesztés terén aktív magyarországi civil szervezeteket összefogó HAND Szövetség - saját, az elnökséghez kapcsolódó szintén féléves programja révén - elősegítse, hogy a Magyarországon még mindig új jelenségnek számító nemzetközi fejlesztési együttműködés (NEFE) jobban bekerüljön a köztudatba, prominensebb helyen szerepeljen a törvény-és döntéshozók körében.

A civilek egyik kiemelt célja, hogy az elnökségi félév folyamán létrejöjjön egy közös platform, melynek keretén belül a fejlesztési területen dolgozó magyar és új tagállamokbeli civil szervezetek megvitathatják a rendszerváltás folyamataival kapcsolatos tapasztalataikat, megoszthatják a nemzetközi fejlesztés területén belül meglévő sajátos nézőpontjaikat, és az általuk hozzáadott értéket.

Ezen a projekten keresztül a HAND és tagszervezetei, valamint nemzetközi partnerei, elsősorban a különböző szakpolitikai elképzelések koherenciájához, és a jelenlegi, a nemzetközi fejlesztés hatékonyságával kapcsolatos európai szintű vita érveihez szeretnének hozzájárulni, többek között a következő területeken:
- uniós külpolitika (Keleti Partnerség)
- fejlesztéssel kapcsolatos strukturált párbeszéd (structured dialogue on development)
- a millenniumi fejlesztési célokhoz köthető gyorsító keretrendszer (MDG acceleration framework)
- a civil szervezetek és a segélyezés hatékonyságával (CSO and aid effectiveness) kapcsolatos témák.
A civilek az elnökségi program során olyan, egymással összefüggő tevékenységek sorát fogják előkészíteni és felvonultatni, amelyek a fent említett célok közül egyet vagy többet támogatnak, erősítve ezáltal a fejlesztési együttműködést Magyarországon, és segítve az új tagállamok tapasztalatainak előtérbe helyezését és integrálását azért, hogy a fejlesztési együttműködés európai szinten még hatékonyabb legyen.

3 fő terület

Az elnökségi program középpontjában három fő tematikus terület áll, amelyek közvetlenül kapcsolódnak a  nemzetközi fejlesztés terén feltárt igényekhez és kihívásokhoz.

I. "Több és jobb támogatás: a kihívások leküzdése az új adományozó országokban" A támogatás hatékonyságának, és a civil szervezetek fejlesztési hatékonyságának javítása Magyarországon és az új tagállamokban.
Magyarországnak és a többi új tagállamnak speciális kihívásokkal kell szembenézniük ahhoz, hogy több és jobb támogatás nyújtása mellett tudják elkötelezni magukat. A kihívások közé tartozik az intézményi kapacitás hiánya - mind a kormány, mind a civil szervezetek körében -, a költségvetési források hiánya, és az a tény, hogy a nemzetközi fejlesztés témája hátulra került a kormányzati prioritások listáján, ami a nyilvánosság téma iránti érdektelenségével is magyarázható.

II. "Az átalakulás tapasztalatai: fejlesztés az innováción és társadalmi részvételen keresztül": az átalakulás tapasztalatainak megosztása a keleti partnerség országaival, valamint Közép- és Kelet-Európa (CEE régió) tapasztalatinak beépítése a strukturált párbeszédbe, és más európai folyamatokba.
Bár az előző elnökségek alatt sokszor kerültek szóba az új tagállamok egyedülálló tapasztalatai, a valóságban ezek a beszámolók sajnos sokszor az általánosságok szintjén maradtak. A civilek szeretnék tovább vizsgálni a Magyarország és a többi új tagállam által, a fejlesztési együttműködéshez hozzáadott értékét - különösen azok hatását a civil társadalom, és a civil szervezetek és a kormány közötti kapcsolat fejlődésére. A HAND tagjai szerint ezek a tapasztalatok rendkívül fontosak ahhoz, hogy az uniós előcsatlakozás, szomszédságpolitika és a keleti partnerség országainak demokratikus fejlődését hatékonyan segíteni lehessen.

III. "Segítség ott, ahol arra a legnagyobb szükség van": A Millenniumi Fejlesztési Célok fontosságára való figyelemfelhívás, és Magyarországon egy, a legkevésbé fejlett országokkal (LDC - Least Developed Countries) kapcsolatos, az EU és a nemzetközi LDC stratégiákkal összhangban lévő LDC stratégia kidolgozásának támogatása.
Mivel egy új adományozó országról van szó, a nemzetközi fejlesztés sem a döntéshozók, sem a nyilvánosság körében nem egy jól pozícionált kérdéskör. Ezért valóban szükséges felhívni a figyelmet a millenniumi fejlesztési célok fontosságára, és arra, hogy az emberek miként segíthetik a célok elérését.

Hogyan lehet változtatni

Önkéntesség: Az egyik prioritás az önkéntesség segítése, amelynek kultúrája szintén kevésbé fejlett Magyarországon, különösképpen a nemzetközi fejlesztés területén. (2011 az Önkéntesek Éve is egyben.)

Oktatás: A másik fontos elem az oktatás, hiszen a fiatal nemzedékeknek már úgy kell felnőniük, hogy nagyobb tudatossággal bírjanak ezekben a kérdésekben. A civilek tevékenységükkel szeretnék elősegíteni, hogy a fejlesztéssel kapcsolatos oktatás (globális nevelés) egyre inkább teret nyerjen Magyarországon.

Tapasztalat-átadás: A civil szervezetek nagyon fontosnak tartják, hogy a döntéshozóknak átadják a legkevésbé fejlett országokkal kapcsolatos ismereteket, és segítsék őket a megfelelő fejlesztési stratégia kialakításában, különösen Afrikával kapcsolatban.

Készült a HAND Szövetség “Új hangok a nemzetközi fejlesztésben” című anyaga alapján.

Hasznos linkek:

HAND Szövetség

A magyar EU elnökség programja és prioritásai

European NGO Confederation for Relief and Development (Concorde)

Nemzetközi fejlesztési segélyezés (tankönyv)

Millenniumi Fejlesztési Célok

Globális Nevelés Tudásközpont

 

Felelős szerkesztő: Csillag Gábor
Munkatársak: Jaksa Brigitta, Miháltz Réka
Kiadja: DemNet
(Demokratikus Jogok Fejlesztéséért Alapítvány)
Támogató: Európai Unió EuropeAid Programja
Ezen kiadvány tartalma nem feltétlenül tükrözi az Európai Unió állásfoglalását

  Európai Unió
 
DemNet

Mivel (miből) kerülhető el a klímakatasztrófa? – a Klíma Alap kérdőjelei

2011. január 27.

Mióta mérések vannak, 2010 volt a legmelegebb év.  Ám a klímaváltozás nem pusztán felmelegedéssel jár, hanem minden eddiginél szélsőségesebb időjárási eseményekkel. Mindkettő esetében a fejlődő világ országai vannak a legveszélyeztetettebb helyzetben. Hogy kezelni tudják a klímakatasztrófák következményeit a fejlett országok létrehozták az ún. Klíma Alapot, ám a működésével kapcsolatosan jelenleg több a kérdés, mint a válasz. Az Európai Unió soros elnökeként Magyarország feladata, hogy a Koppenhágában és Cancúnban nyitva hagyott kérdések lezárását előmozdítsa.

Kit sújt leginkább?

1854 óta vannak megbízható meteorológiai mérések, s ettől kezdve a történelem tíz legmelegebb évét mind 1998 óta mérték, az elmúlt év még ehhez képest is csúcs volt – tudható meg az ENSZ Meteorológiai Világszervezetének (WMO) adataiból. Ráadásul a WMO szerint 2010 decemberében a Jeges-tengerben lévő jégtakaró eleddig páratlan mértékben zsugorodott.

A klímaváltozást azonban nem csak az átlaghőmérsékletről szól, hanem arról, hogy egyre szélsőségesebb időjárásra kell felkészülni. A közeljövőben az egész Gangesz Deltában hatalmas árvizekre lehet számítani. Valamivel arrébb, már most, több mint 1500 ember halt meg a legutóbbi pakisztáni áradások következtében, és 20 milliónál többen kényszerültek lakóhelyeik elhagyására – és a helyzet itt is, Indiában is, Bangladesben is, várhatóan csak romlani fog. Kínában az áradások és az ennek következtében létrejövő földcsuszamlások 1400 emberéletet követelték nemrég. Közismert, hogy a klímaváltozás okozta tengerszint-emelkedés megsemmisítően hathat bizonyos szigetországokra. Kutatók szerint a 10,000 lakosú Csendes-óceáni Tuvalu a jelenlegi globális felmelegedés mellett körülbelül 50 év múlva egyszerűen eltűnik a tengerben. (Ugyanez a sors vár az 1196 különálló szigetből álló Maldív-szigetekre, és sok alacsonyan fekvő társára.) A klímaváltozás okozta tengerszint emelkedés természetesen nem csak a szigeteket veszélyezteti, több mint 100 millió a partok mentén élő embert is fenyeget. Ráadásul a Föld 20 legnépesebb városa közül 13 tengerek, óceánok partján fekszik. A karibi régiót tovább sújtják az egyre gyakoribb és intenzívebb hurrikánok, miközben Ázsia egyes részeit, illetve a szub-szaharai övezet országait még az eddiginél is nagyobb szárazság fenyegeti.

Alapok nélküli Alap

Miközben a fejlődő világ egyes területein kiemelten súlyosak a klímaváltozás okozta károk, egyben ezek azok az országok, amelyek semmilyen forrással nem rendelkeznek e kárköltségek kompenzálására. A kármegelőzésre, a katasztrófa-elhárításra, illetve a kárköltségek finanszírozására hozták létre az ún. Klíma Alapot. Ez rögzítésre is került a 2009-ben az ENSZ Klíma-csúcstalálkozóján létrejött ún. Koppenhágai Egyezményben. A koppenhágai, illetve a későbbi cancúni megállapodás szerint a Zöld Klíma Alap 2012-ig 30 milliárd dollárt osztana szét a rászoruló országok között. Az egyezmény szintén jelzi, hogy az Alap 2020-től „elvben” további évi százmilliárd dollárt biztosít a klíma költségek fedezetére.

A Klíma Alap logikája igen egyszerű: a fejlett országok befizetnek, a fejlődő országok pedig megkapják ezeket a pénzeket. Csakhogy, a koppenhágai egyezményben nincsenek világosan lefektetve, hogy ki, hogyan dönti el, hogy pontosan mely országok milyen összegekkel járuljanak hozzá az Alap működéséhez. Miután szabály, illetve pontos bevételi-tábla nincs, maradnak az önkéntes felajánlások, amelyek jelenleg a következőképpen alakultak:

Európai Unió: azaz a tagországok kormányai 9,64 milliárd dollárt adnak 2012-ig
Egyesült Államok: 3 milliárd dollár. (Az USA 2010-es összegként 1,3 milliárd dollárt ajánlott a Klíma Alap céljaira, jövőre 1,7 milliárdot kíván rendelkezésre bocsátani.) Az USA emellett Ausztráliával, Franciaországgal, Japánnal, Norvégiával és Nagy-Britanniával karöltve további 3,5 milliárdot folyósít 2012-ig az ún. REDD + erdővédelmi programokra.
Japán: 15 milliárd dollárt ad 2012-ig.
Norvégia: 1 milliárd dollár, hangsúlyosan az erdőirtás megállítására
Ausztrália: 548 millió dollár
Kanada: 393 millió dollár
Svájc: 141 millió dollár
Új-Zéland: 69 millió dollár

Itt azonban véget ér a tudomány, és az nincs tisztázva, hogy:
a) az eddigi ígéretek valóra lettek-e váltva, és megkezdődött-e a rászoruló országoknak való pénzfolyósítás.
b) milyen következménye van, ha nem lettek valóra váltva az ígéretek (az egyezményben erre nézve semmilyen szankció nincs).
c) honnan, hogyan és miként lesz meg a „további” sok-sok milliárd dollár?

A Klíma Alap működése teljes mértékben a levegőben lóg, és így a fejlődő országok szerint semmi sem garantálja, hogy 1) tényleg megkapják a beígért összegeket; 2) hogy ezek valójában nem csak „átpántlikázott” pénzek lesznek, olyanok, amelyeket már korábban odaígértek s most csak új címkével kerülnek folyósításra.

Az Elnökség és az Alap

Bár Magyarország nem igen szokott labdába rúgni a klímapolitika, pláne a klíma finanszírozás terén, most mégis nagy teher hárul ránk, hisz mint az Európai Unió soros elnöke Magyarország feladata, hogy a Koppenhágában és Cancúnban nyitva hagyott kérdések lezárását előmozdítsa és hozzásegítse az uniót egy egységes álláspont kialakításához. Ez egy meglehetősen nehéz feladat lesz, amelyet minden bizonnyal csak tovább nehezít, hogy a magyar EU-elnökség prioritásai között a klímakérdés különálló témaként egyáltalán nem is szerepel. Bár sajnos az elnökség eleddig nem igazán erről szólt, ám az elnökségi programból várhatóan mégis hangsúlyosan meg kell jelennie két lényeges területnek: az éghajlatváltozás negatív következményeihez való alkalmazkodás (adaptáció) kérdéskörének, illetve annak, hogy hogyan fogják biztosítani az ehhez szükséges finanszírozást. Tehát a magyar soros elnökségre hárul az a feladat, hogy elindítsa az Alap tényleges formájáról, működésének részleteiről való egyeztetést, elérje, hogy kialakuljon egy közös uniós álláspont.

Hasznos linkek:

A koppenhágai megállapodások

A cancúni konferencia hivatalos honlapja

ENSZ Fejlesztési Programja (United Nations Development Programme)

A Kiotói jegyzőkönyv

A magyar EU elnökség programja és prioritásai

Felelős szerkesztő: Csillag Gábor
Munkatársak: Jaksa Brigitta, Miháltz Réka
Kiadja: DemNet
(Demokratikus Jogok Fejlesztéséért Alapítvány)
Támogató: Európai Unió EuropeAid Programja
Ezen kiadvány tartalma nem feltétlenül tükrözi az Európai Unió állásfoglalását

  Európai Unió
 
DemNet

Az utolsó esély?! – az esőerdők, a kibocsátás és a REDD +

2011. január 11.

A múlt hónapban lezajlott – és nagyrészt eredménytelenül zárult cancúni klímacsúcs – egyik relatív „sikertörténete” a REDD + egyezmény megerősítése volt.  REDD az angol Reducing Emissions from Deforestation and Forest Degradation rövidítése – magyarul: „erdőirtásból és az erdőpusztulásból származó kibocsátások csökkentése”. A REDD + igen bonyolult eljárások és mechanizmusok összességét jelöli, amelyeknek az az elsődleges feladatuk, hogy a fejlett országok piaci és anyagi ösztönzőket hozzanak létre annak érdekében, hogy a fejlődő országokban csökkenthessék az erdőirtásból, illetve az erdők pusztulásából származó üvegházhatású gázok kibocsátását. A REDD + további előnye, hogy a kibocsátás-csökkentés összefonódik más hasonlóan fontos célokkal, mint például a biodiverzitás megőrzése, a szegénység elleni küzdelem, illetve a bennszülötti csoportok jogainak védelme.

Miért fontos mindez?

Mára már egyértelmű, hogy az erdők a bolygó megmentői, s fordítva: az erdőpusztulás a bolygó vesztét jelentheti. Az erdőről eddig is sok szó esett, mint ami a páratlan biodiverzitás színhelye, vagy a „Föld tüdeje” – mely buja vegetációja által oxigénné alakítja a káros gázokat. Ami kevésbé közismert, az az, hogy különböző becslések szerint az üvegházhatású gázok kibocsátásának 15-17%-áért maga az erdőirtás, illetve az erdő-pusztulás a felelős. Kevesen tudják, hogy ez az érték azonos, illetve magasabb, mint amennyi szennyezést pl. a közlekedési ágazat termel. S miközben – ma már – igencsak reflektorfénybe került pl. az autók energiahatékonysága, vagy az, hogy egy-egy celebritás hányszor használja a magánrepülőgépét, az erdővédelmi rendszerek még mindig kevesebb figyelmet kapnak – pedig az erdők megvédése fajlagosan jóval kisebb befektetést igényel, mint mondjuk a közlekedési vagy az ipari eredetű légszennyezés visszafogása. Egyértelmű tehát, hogy a globális felmelegedés mérséklése nem lehetséges anélkül, hogy az erdők védelmét ne foglalnák egy összetett és koherens nemzetközi rendszerbe.

A REDD logikája

A REDD logikája meglehetősen egyszerű: a trópusi esőerdők a bolygón tárolt szén-dioxid kb. 25 százalékát hordozzák (ez több mint 300 milliárd tonna). Mikor kivágják a fákat, felégetik a vegetációt ez a széndioxid kiszabadul a légkörbe.  Ezért ennek megakadályozása egy mindennél hatékonyabb eszközt jelent a globális klímakatasztrófa elleni küzdelemben.

Az erdőirtás megfékezése azonban nem könnyű feladat – a fakitermelés, illetve az így felszabaduló földek (melyeken elsősorban szóját termelnek, illetve marhákat tartanak) igen jövedelmezőek. Az erdőirtás elleni küzdelem akkor lehet hatékony, ha egyfelől vannak az erdőgazdálkodást fenntartható szinten tartó szigorú nemzetközi szabályok, míg másfelől - a legkülönbözőbb eszközök alkalmazása által  - felértékelődik a létező erdők gazdasági jelentősége. Egyszerűbben mondva, a REDD olyan rendszert akar létrehozni, amelyben az élő erdő többet ér, mint a halott erdő.

A REDD története

Az összetett ökoszisztémákban bekövetkező változások nyomonkövetési nehézségei miatt (pontosabban erre hivatkozva) a Kiotói Jegyzőkönyvből egyszerűen kihagyták az erdőirtással és erdőpusztulással kapcsolatos irányelveket. Ennek meg is volt a következménye, s számos helyen drasztikusan fokozódott az erdőirtás.  1997 és 2004 között Brazíliában évről évre növekedett a kiirtott erdők mennyisége, míg 2004-ben meghaladta a 17 000 négyzetkilométert. Indonéziában még ennél is rosszabb volt a helyzet. A Suharto rezsim 1997-es összeomlása után példátlan pusztítás történt, csak Borneó szigetén több mint 40,000 négyzetkilométernyi erdőterületet égettek fel - ezzel több, mint 2 milliárd tonna széndioxidot engedve a légkörbe. Azóta mióta Kiotóban „levették a kérdést a napirendről” csak ebben a két országban több mint 250 000 négyzetkilométernyi (több mint 2 Magyarországnyi) erdő tűnt el – s mindez olyan kibocsátást eredményezet, hogy e két ország nyomban a legnagyobb kibocsátók közé „emelkedett”,  jócskán megelőzve számos olyan országot, amely óriási ipari kibocsátással rendelkezik.

Többek között erre a tarthatatlan helyzetre is reagálva, 2005-ben létrehozták az Esőerdők Országainak Koalícióját (Coalition of Rainforest Nations). A koalíció ma már több mint 30 fejlődő ország vesz részt - lefedve a világ három legnagyobb összefüggő trópusi esőerdős övezetét Amazóniát, a kongói medencét és Új-Guineát.
2005-ben, a COP 11 (azaz az ENSZ éghajlatváltozási keretegyezményében résztvevők) konferencián az Esőerdők Országainak Koalíciója kezdeményezte, hogy dolgozzanak ki egy rendszert, amely kezelni tudja a fejlődő országok erdőirtásából származó kibocsátás kérdését.

Végül a 2007-ben, Balin tartott COP 13 találkozón megállapodás született az „erdőirtásból és az erdőpusztulásból származó kibocsátások csökkentése érdekében foganatosítandó további hatásos intézkedések szükségességéről” (Bali Akció Terv).

Ezt követően hozták létre az ún. REDD-plusz mechanizmust, mely az erdőirtásból és az erdőpusztulásból származó kibocsátások csökkentését összekapcsolta a helyi, bennszülötti közösségek helyzetével.

A 2009-es koppenhágai COP 15 találkozón a fejlett világ országai ígéretet tettek arra, hogy a 2010-2012 közötti periódusban 30 milliárd dollárral támogatják a REDD + mechanizmus működését.

Források, de honnan

A REDD + nemcsak kiterjeszti a korábbi REDD szabályokat, de – tervek szerint - kiszámítható pénzügyi forrásokat biztosít az erdőirtást visszaszorító fejlődő országbeli programok támogatására. Továbbá ösztönzi, hogy az érintett országok nemzeti programokat dolgozzanak ki és indítsanak el az erdőirtásból és erdőpusztításból származó kibocsátások csökkentésére. (Brazíliában és Mexikóban már létezik ilyen, a második legtöbb esőerdős területtel rendelkező Kongó pedig nemrég jelezte, hogy megfelelő támogatás mellett hajlandó kidolgozni és beindít egy ilyen nemzeti programot.)

Ami azonban óriási viták tárgyát képezi, az a források mikéntje. A finanszírozásnak jelenleg 3 módja is van. A legvitatottabb a szén-dioxid-kibocsátás kereskedelem. A karbon-kredit rendszer igen népszerű a REDD-en belül, de magán hordozza mindazokat a bizonytalanságokat, amelyek eddig is jellemzőek voltak a széndioxid kvóta rendszerekre. A karbon-kredit rendszer kritikusai szerint a kvótakereskedés egy egyszerű árucikké silányítja az erdőket, ráadásul a kereskedés gyakran igen kevesek kezében összpontosul, s a bennszülötti csoportokat ugyanúgy „kihagyják a buliból” mint ahogyan az erdőirtáskor is megtették. A legtöbb erdőgazdálkodási mechanizmus erősen központosított, s a felülről lefelé építkező rendszer nem igen képes (vagy hajlandó) rugalmasan alkalmazkodni a helyben élők életmódjához. További komoly problémát jelent, hogy széndioxid kvóta rendszerek nem igen tesznek különbséget erdő és erdő között – márpedig akár a biodiverzitás, akár a helyi csoportok életlehetőségeinek megőrzése szempontjából nagyon nem mindegy, hogy egy több ezer éve alakuló trópusi esőerdőről van szó, vagy egy néhány éve létrehozott monokultúrás ültetvényről.

Számos bilaterális támogatási rendszer is létezik a fejlődő és a fejlett országok között – mintaszerűnek tekintik például a norvég-indonéz megállapodást (a norvég kormány a következő 7-8 évben 1 milliárd dollárral támogatja Indonézia kibocsátás-csökkentő törekvéseit.)

Végül a többség a legkiszámíthatóbb mechanizmust egy nemzetközi alap felállításában látja, mely stabil finanszírozást jelenthetne a REDD + törekvések számára. Elvileg erről egyeztek meg a cancúni klímacsúcson, de csak „elvileg”. A részletek ugyanis még nincsenek kidolgozva, márpedig fájdalmasan igaz az a közhely, hogy az ördög a részletekben lakozik. Úgy hogy igencsak úgy tűnik, ahhoz hogy tudjuk tényleg működőképes lesz-e a REDD + finanszírozási rendszer meg kell várni a következő nagy klímacsúcsot, a COP 17-et, amire várhatóan ez évben kerül sor a dél-afrikai Durbanben.

Hasznos linkek:

REDD + honlapja

REDD-monitor

Rainforest Coalition

An Overview of REDD, REDDplus and REDD readiness

Az Európai Parlament 2010. november 25-i állásfoglalása a cancúni éghajlat-változási konferenciáról (COP16)

A cancúni konferencia hivatalos honlapja

A Kiotói jegyzőkönyv

 

Felelős szerkesztő: Csillag Gábor
Munkatársak: Jaksa Brigitta, Miháltz Réka
Kiadja: DemNet
(Demokratikus Jogok Fejlesztéséért Alapítvány)
Támogató: Európai Unió EuropeAid Programja
Ezen kiadvány tartalma nem feltétlenül tükrözi az Európai Unió állásfoglalását

  Európai Unió
 
DemNet

Élelmiszerválság és spekuláció

2011. január 19.

Újabb élelmiszerválság a küszöbön?! Egyesek az energiaárak emelkedését okolják, mások spekulációt sejtenek a válság mögött, egy biztos, milliókat fog végzetes helyzetbe sodorni.

Az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezetének (FAO) számításai szerint, az élelmiszerárak várhatóan meghaladhatják a 2008-as élelmiszerválság idején elért történelmi csúcsot. Már az elmúlt év decemberében minden eddiginél magasabbra emelkedek az alapvető nyersanyagok árai és ez nyilván kihat az élelmiszerekre is, amelyek a tavalyi év utolsó hónapjaiban szintén meredeken drágultak. Sokak szerint a háttérben nemcsak a globális gazdaság élénkülése áll, hanem az élelmiszer spekuláció is.

A számok

A hamburgi világgazdasági kutatóintézet (HWWI) nemrégiben ismertetett tabellája szerint a nyersanyagok árát tükröző index 9,4 százalékkal volt magasabb, mint novemberben, s ezzel 2010-ben rekordot döntött, bár még így is elmaradt a 2008 nyarának rekordértékeitől – amikor a kőolaj, a földgáz, a szén még a mostaninál is drágább volt.  Az ilyen ármozgások rendszerint igen gyorsan kihatnak az alapvető élelmiszerek árának alakulására is. Most elsősorban a cukor, a gabona, az olajfélék és zsiradékok lettek sokkal drágábbak, de ezek az áremelkedések hamarosan átgyűrűznek más termékekre is.

Ezt a tendenciát támasztják alá az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezetének (FAO) szintén nemrég ismertetett adatai is, amelyekből kiolvasható, hogy az év utolsó hónapjában a globális élelmiszerár-index 214,7 pontra lövellt fel (a novemberi 206,0 ponthoz képest) és ezzel meghaladta a 2008 júniusában, az élelmiszerválság idején beállított 213,5 pontos történelmi rekordot. Az akkori példátlan drágulás számos fejlődő országban súlyos zavargásokat okozott. A brit Independent számításai szerint, június óta a búza ára majdnem megduplázódott, és a disznóhús ára is negyedével nőtt, a cukor pedig 30 éve nem volt olyan drága, mint most.

Hogy is volt?

Tudjuk, minden áremelkedés továbbgyűrűzik, és pl. az energiaárak, vagy a nyersanyag árak okvetlenül kihatnak az élelmiszerárakra is. De ma már az is tudható, hogy a 2008-as élelmiszerválság önmagában ezek miatt nem következett volna be. (Emlékeztetőül a FAO élelmiszer indexe 2006 végétől 2008 márciusáig - 15 hónap alatt - 71%-ot emelkedett, majd egy pár hónappal később 2008 júliusára visszatért a 2006-os szintre). Ez az ív csak akkor érthető meg, ha ismerjük az élelmiszer spekuláció folyamatait.

Mi az a spekuláció?

Csakhogy, a modern közgazdaságtanban nem nagyon szeretnek spekulációról beszélni, a spekuláció már a régmúlté, ma már minden pusztán „befektetésnek” tekinthető. Minden olyan eset, ahol tőkét használnak arra a célra, hogy a későbbiekben nyereséget realizáljanak belőle, az színtiszta „befektetés” – függetlenül attól, hogy az ember egy gyárat épít, vagy éppenséggel csak egy árfelhajtó manővert hajt végre.

Pedig alapvető különbség van a kettő között. A reálgazdaságba történő befektetés hozzáadott értéket hoz létre. (pl. egy gyár építés vagy egy létező üzem bővítése.) – s többek között ez vezethet a vállalati nyereséghez. Ezzel szemben a spekulációnak pusztán az célja, hogy a javak árai emelkedjenek, s így realizálódjon a nyereség.
Spekulálni mindennel lehet – árukkal, javakkal, pénzügyi eszközökkel. Ha pl. egy almatermelő az almaszedés után szándékosan nem viszi el az almáját a piacra, mert úgy sejti, később magasabb lesz az ára, az már spekuláció – hiszen az alma beiktatott időhúzás által voltaképpen nem lett „értékesebb” – nincs hozzáadott érték. Ha ezt nagyon sok almatermelő csinálja, akkor létrejön az ún. spekulációs buborék, és az alma ára jó magasra is felmehet.

A piacgazdaság „fejlődésével” ez a mechanizmus sokkal összetettebbé vált, és eljutottunk egy olyan stádiumhoz, ahol már a spekulátorok határozzák meg az árakat, ők irányítják a piaci folyamatokat. Ezeket a spekulációkat immáron nem az almatermelők hajtják végre, az innen származó haszonból a termelő már semmit sem lát.

Halálos spekuláció?

Mindennek az a következménye, hogy még tágabbra nyílik az olló. A folyamat egyik végén, az élelmiszertermelők még mindig potom árakon adják tovább a termékeket, a folyamat másik végén, a fogyasztók viszont már olyan drágán jutnak hozzá, hogy alig tudják megfizetni. Csak a folyamat közepén lévő spekulánsok járnak jól.
Az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) szerint a jelenlegi áremelkedés leginkább azokat a szegény országokat érintheti, amelyeknek nem csak a jövedelmük nagyon alacsony, de adottságaik miatt jelentős élelmiszer-behozatalra is szorulnak. Az így megnövekedett árak több mint 80 kis jövedelmű országnak elviselhetetlen terhet jelenthetnek, s megjósolni sem lehet, hogy milyen zűrzavar, lázongás várható.

A FAO múlt heti közleményében még azzal csitította a nemzetközi közvéleményt, hogy az áremelkedések még nem vezettek olyan konfliktusokhoz, mint két éve. Két nappal a bejelentés után azonban Algériában utcai zavargásokba torkolltak az élelmiszerárak és a munkanélküliség miatt szervezett tüntetések. A kirobbant zavargásokban a Guardian szerint hétfőig legalább három fiatal vesztette életét. És a neheze még csak ezután jön…

Hasznos linkek:

FAO Élelmiszerstatisztikái

Peter Wahl írása az élelmiszerspekulációról
Food Speculation: The Main Factor of the Price Bubble in 2008

Hamburgische WeltWirtschafsInstitut (HWWI)

World Development Movement - Food speculation rovata

International Food Policy Research Institute

Thomas Lines: Speculation in food commodity markets

 

Hoztam is, meg nem is - a cancúni klímacsúcs után

2010. december 29.

"Az volt a siker, hogy nem volt teljes bukás" - sokan így summázzák a nemrég lezajlott cancúni klímatárgyalásokat. Nagyon kevés konkrét eredmény született a megbeszéléseken, de a remény életben maradt, hogy majd a következő fordulóban (a dél-afrikai Durbanben) tényleg születik egy olyan globális megállapodás, ami által a világ - és nem utolsó sorban a kiemelten sújtott fejlődő világ - megmenekülhet a klímakatasztrófától.

Két olvasat

A cancúni „eredményeknek” két igen eltérő olvasata van. A tavalyi koppenhágai csúcstalálkozón kritikus állapotba kerültek a klímatárgyalások. Nemhogy haladás nem történt, de hajszál híján összeomlott az egész klímatárgyalás-sorozat. A mexikói tárgyalásokat pozitívan értékelők azt hangsúlyozzák, hogy „ehhez képest” most előrelépés történt. Ahogyan Stewart Maginnis, a világ legnagyobb környezetvédő szervezetekből álló hálózatának az IUCN-nek (International Union for Conservation of Nature) környezetért és fejlődésért felelős igazgatója a csúcs után mondta: „A cancúni tárgyalásoknak sikerült ismét a helyes irányba terelni a klímaváltozás elleni küzdelmet és remélhetően sokkal szélesebb körben fogadják majd el az országok a feladatokat, hogy sikeresen mérsékeljék a jövőben a káros gázok kibocsátását”. Mások szerint ugyanakkor, a Cancún-ban született tényleges megállapodások olyan általánosak és olyannyira nélkülözik a konkrétumokat, hogy ez még a mostanáig érvényes - és amúgy ezer sebből vérző - Kiotói Jegyzőkönyvhöz képest is visszalépésnek tekinthető.

Ami igen, és ami nem

Bár a szakértők és politikusok Koppenhága után igen mérsékelt elvárásokkal érkeztek a mexikói üdülővárosba, 3 nagy témában mindenképpen előlépésre volt szükség.

1) Mi lesz Kiotó után?  Emlékeztetőül, a Kiotói Jegyzőkönyv 1992 júniusában, Rio de Janeiroban aláírt ENSZ Éghajlat-változási Keretegyezmény kiegészítő jegyzőkönyve (kiotói protokollnak is nevezik). A szöveget végül 1997. december 11-én az Keretegyezmény tagállamainak harmadik konferenciáján, Kiotóban fogadták el és nyitották meg ratifikálásra. A Jegyzőkönyv 2005. február 16-án lépett hatályba, amit az Egyesült Államok és Ausztrália kivételével a világ összes jelentős országa (köztük Magyarország) ratifikált. (Ezt 2007.december 3-án még Ausztrália is megtette). A jegyzőkönyv meghatározta, hogy milyen időkereten belül és mennyivel kell csökkenteni üvegházhatású gázok kibocsátását, ahhoz, hogy ne legyen nagyon(!) nagy baj. Ám a jegyzőkönyv fölött sok szempontból eljárt az idő. A benne foglaltakat sok állam nem, vagy nem úgy és nem akkor teljesítette, ráadásul az, hogy az USA, mint az akkori legnagyobb kibocsátó kimaradt, igen labilissá tette a megállapodást. Ma már azt is tudjuk, hogy a helyzet sokkal súlyosabb, mint akkor gondolták. Egy szó, mint száz, egy új egyezség kell, ami a) jogilag kötelező elvárásokat, célszámokat és időkereteket tartalmaz; és b) amelyet mindenki(!) elfogad.

Cancúnban nem jutottak közelebb ehhez, sőt a tárgyalásokat eddig is hátráltató (egyesek szerint szabotáló) Egyesült Államok mellett, Kína (a jelenlegi legnagyobb kibocsátó), illetve a protokollt amúgy ratifikáló Oroszország és Japán is egyértelműen jelezte, hogy komoly fenntartásai vannak egy ilyen egyezménnyel kapcsolatosan. Ezen országok nélkül természetesen semmi értelme egy új egyezség megkötésének.

2) Max. 2 fok: A korszerű tudományos eredményekre fittyet hányó szkeptikusok kivételével, ma már mindenki elfogadja, hogy ahhoz, hogy egy klímakatasztrófa elkerülhetővé váljon, a globális hőmérséklet-emelkedésnek 2 Celsius fok alatt kell maradnia. Sajnos az ilyen szkeptikus vélemények nem mindig marginálisak. Az amerikai törvényhozásban például jelentős csoportok továbbra is azt gondolják, vagy legalábbis azt hangoztatják, hogy az egész globális felmelegedés csak egy kitaláció. Senkit sem fog meglepni, hogy ezen csoportok igen szoros „kapcsolatokat” ápolnak a még mindig elképesztően nagy befolyással bíró fosszilis üzemanyag iparral.
E területen sem történt jelentős előrelépés Cancúnban, s a most életben lévő egyességek akár 5 °C fokos globális hőmérséklet-emelkedést is megengednek, amely egyértelműen katasztrofális következményekkel járna.

3) Fejlődő világ – Egyre inkább köztudott, hogy a klímaváltozás legintenzívebben a fejlődő világ országait sújtja, és egyben Ők azok, akik leginkább eszköztelenek a védekezést illetően.

Az optimista kommentátorok szerint, e téren tényleg komoly előrelépés történt Cancúnban, hiszen megegyeztek egy globális klíma alap létrehozásában. Ez az ún. Zöld Klíma Alap hivatott arra, hogy támogassa a fejlődő országok klímatörekvéseit, ez - az  évi 100 milliárd dolláros – keret teremthetné meg a feltételeket ahhoz, hogy a szegényebb országok is hozzáférjenek a tiszta technológiákhoz.

Kevesebbet hangsúlyozzák – bár ez némileg árnyalja a képet -, hogy erről igazában már Koppenhágában is döntöttek, csak ott még adtak neki nevet. A dán fővárosban arról is döntöttek, hogy ebbe az alapba 2012-ig évi húszmilliárd dollárt fizetnek be. Ehhez képest Koppenhága óta körülbelül 4,5 milliárd dollár gyűlt össze és sajnos arról most sem született döntés, hogy ki-ki pontosan(!) milyen pénzügyi terheket vállal a fejlődőknek szánt alap feltöltésében. Így a folyamat továbbra is labilis, és ellenőrizhetetlen.

Erdők: Szintén elsősorban a fejlődő világot érintik az erdővédelemmel kapcsolatos cancúni megállapodások. Egyezség született ugyanis az ún. REDD (Reducing Emissions from Deforestation and Forest Degradation) Plus-programról, amely az erdővédelemmel, s főként a fejlődő országok trópusi esőerdő-védelmét célzó rendszer finanszírozási mechanizmusainak kialakításával foglalkozik. Megállapodtak az átláthatóságban is, vagyis most már az esetleges csökkentési folyamatokat független, külső szereplők ellenőrizhetik. Figyelemreméltó, hogy a REDD dokumentumaiban külön kiemelik a nők helyzetét, hiszen a világ szegényeinek 70 százaléka nő és közülük 90 százaléknak a természet, kiváltképp a környező erdők adják a mindennapi élelmet. A család táplálásáért, egészségéért felelős nők megkülönböztetett módon függnek az erdők állapotától, hiszen a főzésnél fát tüzelnek, az erdők gyümölcseit, zöldségeit és gyógynövényeit is mindennap fogyasztják.

Magyarország

Bár Magyarország, mint kis ország nem igen szokott meghatározó szerepet játszani a klímakérdésekben, most a magyarokra mégis megkülönböztetett figyelem irányul, hisz mint az Európai Unió soros elnöke Magyarországnak lesz a feladata, hogy a Cancúnban nyitva hagyott kérdések lezárását előmozdítsa és hozzásegítse az uniót egy egységes álláspont kialakításához. Az elnökség alatt várhatóan kiemelkedik két lényeges terület: az éghajlatváltozás negatív következményeihez való alkalmazkodás (adaptáció) és az ehhez szükséges finanszírozás biztosítása.  A magyar soros elnökségre hárul ugyanis az a feladat, hogy az alapkezelő formájáról, működéséről formálandó uniós elképzelések egyeztetését és kimunkálását megkezdjék. Ez egy meglehetősen nehéz feladat lesz, amelyet minden bizonnyal csak tovább nehezít, hogy a magyar EU-elnökség prioritásai között a klímakérdés különálló témaként egyáltalán nem szerepel.

Folyt. Köv.

A konferencia után, az UNFCCC (ENSZ éghajlat-változási keretegyezmény) titkársági vezetője Christiana Figueres igen optimistán nyilatkozott, mondván „Cancún elérte a célját, és újra lángra lobbantotta a remény fáklyáját, hogy igenis meg lehet egyezni klíma kérdésekben.” Akiket nem hat át a kincstári optimizmus, azok azonban látják, hogy a cancúni határozatok pusztán óhajokat fejeznek ki, a legtöbb kemény, komoly és konkrét kérdés a levegőben maradt. Hogy a reflektorfénytől távol, ezekkel mit tud kezdeni a klímadiplomácia, az hamarosan kiderül. 

Hasznos linkek:

A cancúni konferencia hivatalos honlapja

A koppenhágai megállapodások

A Kiotói jegyzőkönyv

A magyar EU elnökség programja és prioritásai

Világbank szakértője a cancúni konferenciáról a Youtubeon

 

Felelős szerkesztő: Csillag Gábor
Munkatársak: Jaksa Brigitta, Miháltz Réka
Kiadja: DemNet
(Demokratikus Jogok Fejlesztéséért Alapítvány)
Támogató: Európai Unió EuropeAid Programja
Ezen kiadvány tartalma nem feltétlenül tükrözi az Európai Unió állásfoglalását

  Európai Unió
 
DemNet
FaLang translation system by Faboba