Felhívás

A Demokratikus Jogok Fejlesztéséért Alapítvány (DemNet) az “Európai polgárok mobilizációja annak érdekében, hogy az egyenlőtlenség és a méltányos adózás az európai fejlesztési kérdések központi témájává váljon a 2015-ös európai fejlesztési évben és utána” című projektje keretében meghirdeti a “Civilek az igazságos adózásért” című ötletpályázatát, melyre olyan civil szervezetek jelentkezését várjuk, akik szeretnének megvalósítani egy nyilvános, utcai akciót (flashmob, performansz, megmozdulás) adóigazságosság témában, és emellett szeretnének alaposabb ismereteket szerezni nemzetközi fejlesztés, adóigazságosság témában.

A beérkezett pályázatok közül a DemNet három ötlet megvalósításához járul hozzá

  • szakmai tanácsadással, valamint
  • a tevékenység megvalósításához szükséges dologi kiadások fedezésével (nyertes pályázatonként maximum bruttó 100.000 forint értékben).

A pályázat kötelező mellékletei:

  • rövid bemutatkozás, melyben a pályázó szervezet bemutatja saját munkáját, illetve a tevékenysége és az adóigazságosság között azonosítható kapcsolódási pontokat (maximum 500 szó),
  • a tervezett akció bemutatása (maximum 500 szó),
  • megvalósítási ütemterv,
  • az akció tervezett költségvetése.

Jelentkezési határidő: 2017. február 6. 12.00

A jelentkezéseket az This email address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it. címre várjuk.

További feltételek:

  • A pályázaton induló civil szervezetek önállóan, vagy más szervezettel együttműködésben is pályázhatnak, egy szervezet azonban összesen maximum egy pályázatban szerepelhet.
  • A nyertes pályázók vállalják, hogy a támogatott tevékenységet legkésőbb március 31-ig, a DemNettel együttműködésben, a DemNet szakmai felügyeletével, iránymutatásával megvalósítják.

További információ: This email address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it.

 

eu logo small

A program az Európai Unió társfinanszírozásával valósul meg.
This programme is funded by the European Union.
FaLang translation system by Faboba