Hogyan él vissza a KEHI a hivatali hatalmával?

A közvélemény hiteles tájékoztatása érdekében az EGT/Norvég Civil Támogatási alapot kezelő alapítványok fontosnak tartják az ellenük immár közel fél éve tartó lejárató kampánnyal kapcsolatban a véleményüket és az azt alátámasztó dokumentumokat közzétenni. Ennek első részeként a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (KEHI) eljárásáról olvashatnak.

A teljes dokumentum ide kattintva olvasható »

SAJTÓKÖZLEMÉNY

Nem jogosult a KEHI a Norvég Civil Támogatási Alap vizsgálatára

norvegAz EGT/Norvég Alapok kezelését koordináló és felügyelő brüsszeli Finanszírozási Mechanizmus Iroda (FMO) igazgatója szerdán levelet intézett Lázár Jánoshoz, reagálva az államtitkár azon múlt heti kijelentésére, mely szerint felkéri a Kormányzati Ellenőrzési Hivatalt az alapok vizsgálatára.

NYÍLT LEVELÜNK LÁZÁR JÁNOS ÁLLAMTITKÁRNAK

Tisztelt Államtitkár Úr!

Megdöbbenéssel olvastuk a sajtóban Csepreghy Nándor helyettes államtitkár 2014. április 30-án tett nyilatkozatát, amelyben a „pártfüggő, szélhámos gittegylet" jelzővel illette alapítványainkat, mint a Norvég Civil Támogatási Alap (NCTA) lebonyolító konzorciumát. Megengedhetetlennek tartjuk ezt a hangnemet, különösen vezető kormánytisztviselő esetében, amellyel megsértette szervezeteink jó hírnevét, amit a leghatározottabban visszautasítunk.

Szeretnénk emlékeztetni Államtitkár Urat, hogy az Ökotárs Alapítvány vezette konzorciumnak nem egyedüli tevékenysége az NCTA működtetése. Számos más programunk szolgálja közös, az Alaptörvényben is rögzített célunk elérését: a magyarországi civil szektor fejlesztését és megerősítését – és ezek révén az elmúlt években gyümölcsöző együttműködést építettünk a kormányzat szereplőivel is.

Válasz a Norvég Civil Támogatási Alap körüli sajtóhírekre

Az elmúlt hetekben több sajtótermékben - Heti Válasz, Magyar Nemzet, pestisracok.hu - napvilágot láttak az NCTA pályázati döntésével és eredményeivel kapcsolatos (több esetben téves) információk és ezekre alapított gyanúsítások és vádak. Ezekre az alábbiakban kívánunk reagálni:

Felvétel az EGT/Norvég Civil Támogatási Alapot és a pályázati felhívásokat bemutató előadásról

Az alábbi linkre kattintva megtekinthető a megnyitó eseményen elhangzott, az EGT/Norvég Civil Támogatási Alapot és a pályázati felhívásokat bemutató előadás.


Video streaming by Ustream

norveg

Az EGT/Norvég Civil Támogatási Alap megnyitó eseménye élőben követhető

Helyszín és időpont:
2013. február 12. (kedd), 11-16.30 óra, Európai Ifjúsági Központ, Budapest, II. ker. Zivatar u. 4.

Az EGT/Norvég Civil Támogatási Alap átfogó célja, hogy „segítse a magyarországi civil társadalom fejlődését, valamint erősítse részvételét a társadalmi igazságosság, a demokrácia és a fenntartható fejlődés alakításában". Az Alap első pályázati felhívásainak meghirdetésére a nyitórendezvénnyel egyidejűleg kerül sor.

A nyitó rendezvény élőben követhető itt:


Live video by Ustream

norveg

norveg

INVITATION

The Royal Norwegian Embassy
the EEA/Norway Financial Mechanism Office
and the
Hungarian Environmental Partnership Foundation, Autonómia Foundation, the Foundation for Development of Democratic Right (DemNet ) and the Carpathian Foundation - Hungary

cordially invites you to the

launch event of the

EEA/Norway NGO Fund

Location and date:
12 February 2013 (Tuesday) 11-16.30, European Youth Center, Budapest, II. ker. Zivatar str. 4.

The overall objective of the NGO Fund is "Strengthened civil society development and enhanced contribution to social justice, democracy and sustainable development." First round call for proposals will be announced at the event, too.

Call for proposals in the EEA/Norwegian NGO Fund announced

norveg

On 12th February 2013 the second NGO Fund of the EEA/Norway Grants was officially launched at a grand opening event. This year, in the first round the calls will support micro and macro projects in various thematic areas as well as internships in the Donor States.

The overall objective of the NGO Fund is "strengthened civil society development and enhanced contribution to social justice, democracy and sustainable development". Based on the donors' decision, throughout the Fund special attention is given to human rights of minorities (including minorities on grounds of ethnic origin, religious affiliation, language use and sexual orientation), good governance and transparency, combating racism and xenophobia (including hate speech and hate crimes) combating discrimination, social exclusion, gender inequalities and gender-based violence.

To this end the Fund supports projects developed in the following thematic areas:

  • democracy and human rights
  • gender and equal opportunities
  • community and organizational development
  • youth and children issues
  • environment and sustainable development
  • provision of welfare and basic service to vulnerable groups
  • empowerment of vulnerable groups, including Roma

The Fund is operated by the Hungarian Environmental Partnership Foundation - Ökotárs Alapítvány (HEPF) in cooperation with Autonomia Foundation, Foundation for Development of Democratic Rights (DemNet) and the Carpathian Foundation-Hungary.

FaLang translation system by Faboba